Lippai Roland
. Az egészségügyben dolgozók szimbolikus energiáinak köszönhető, hogy működik a rendszer – szögezte le Bogár László közgazdász, aki szerint rendkívül nehéz lesz visszafordítani a magyar egészségügyet a lepusztulási lejtőről.

Az utóbbi időszak egyik legnagyobb vesztese a magyar egészségügy, az elmúlt két év a rombolásé volt – jelentette ki az MNO-nak Pesti Imre. A Fidesz egészségpolitikusa úgy véli, az egészségügyi szisztéma jelenlegi problémáinak gyökere egészen a 2002–2006-os időszak elhibázott gazdaságpolitikájáig nyúlik vissza. Az akkori döntések sokasága a „hatalom megtartása” érdekében zajlott – véli Pesti –, az úgynevezett „reform” pedig szerinte „durva üzleti érdekeket szolgált”. Emlékeztetett: az átalakítás 250 milliárd forint kivonását célozta meg a rendszerből, ám saját számításaikra hivatkozva a politikus úgy véli, ez már a 300 milliárdos tételt is eléri. Pesti leszögezte: az átalakítás előkészítetlen volt, rendkívül durván avatkoztak be az egészségügyi rendszerbe. Emellett a teljesítményvolumen-korlát bevezetése további forráskivonást eredményezett, ennek hatására pedig megduplázódott a kórházak adósságállománya.

Ugyan a márciusi népszavazás elsöpörte a kórházi napdíjat, illetve a vizitdíjat, ám Pesti hozzátette, ezek az intézkedések célt tévesztettek: körülbelül 800 ezer ember szorult ki az ellátásból. Kutatási adatokra hivatkozva úgy véli, hogy a felnőtt magyar lakosság 15 százaléka tartozik e körbe. A több-biztosítós rendszerrel a kormányzat egy évtizedek óta működő társadalmi szerződést akart felbontani – mondta a politikus. Vagyis hogy az emberek az egyébként Európában az egyik legmagasabb járulékösszeget befizetik az államnak, amelyért cserébe az garantálja az egészségügyi ellátást.

Vissza kell adni a társadalom hitét az egészségügyi rendszerben

Kármentésre van szükség – szögezte le a fideszes egészségpolitikus. Helyre kell állítani az orvos-beteg kapcsolatot, illetve újraszőni a bizalom szövetét, ugyanis a bizalmatlanságnak költségvetési vonzata is van. A megromlott bizalmi viszony miatt az orvosok „önvédelmi reflexeikre” támaszkodva – az esetleges feljelentések elkerülése végett – több vizsgálatot is kénytelenek elvégezni. Újra bizalmat kell generálni orvos és beteg között, vissza kell adni a magyar társadalom hitét az egészségügyi rendszerben.

A szakmai szervezeteknek van tervezete

A MOK-nak, illetve más szervezeteknek egyik legfontosabb közös sikere ez – fogalmazott Éger István az MNO azon felvetésére, hogy a pénzártörvény nagy valószínűséggel a kukába kerül. A Magyar Orvosi Kamara elnöke az elmúlt két esztendőt a magyar egészségügy legsötétebb két esztendejének nevezte. Éger szerint „meg kell kezdeni a romokon az építkezést”, ehhez pedig adottak a lehetőségek, mert – mint mondta – az elmúlt időszakban a szakmai szervezetek nem csupán kritikákat fogalmaztak meg, készen áll az egységes társadalombiztosítási tervezet, csupán be kell vinni az Országgyűlés elé.

A „reformmal” nem oldották meg a problémákat, sőt a kormányzat és az átalakítók „magukra haragították az egész szakmát” – értékelte az elmúlt két évet a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke. Szabó Endre szerint nincs a magyar társadalomnak olyan rétege, amelyet ne haragítottak volna magukra. Mint mondta, a nagycsaládosok a társadalom néhány százalékát alkotják, ám a gyerekek egynegyedét ők nevelik. E réteget a szakadékba taszították – jelentette ki Szabó. Felhívta a figyelmet arra, hogy az átalakítás „fokozottan érintette a gyermekeket”, elég csak a gyermekgyógyászat lehetetlen helyzetére gondolni.

Az egészségügy dolgozói tartják mozgásban a rendszert

A magyar állami egészségügyi rendszer az elmúlt 20 év során egyáltalán nem volt képes emelni a részesedését az államháztartáson belül, és reálértéken mérve valójában stagnálnak a tevékenységét megalapozó erőforrásai – fogalmazott Bogár László az MNO-nak. Hozzátette, mindez úgy történt, hogy közben a feladatai jelentősen növekedtek. Ugyanis – magyarázza a professzor – a népesség általános egészségi állapota rosszabb, mint két évtizede, a gyógyító technológiák költségei pedig hihetetlen gyorsasággal nőnek. E növekedés mögött persze a globális „egészségbiznisz” monopolpozíciói húzódnak meg, amelyek segítségével korlátlanul növelheti extraprofitját – tette hozzá. Az, hogy a magyar egészségügy mindezek ellenére képes volt alapvető feladatainak ellátására, az inkább csak a benne tevékenykedők szimbolikus energiáinak köszönhető. A legnagyobb pusztítás – hívta fel a figyelmet Bogár – éppen e dimenzióban ment végbe. Nemcsak egyszerűen bezártak és összevontak nagy gyógyító intézményeket, hanem szétziláltak vagy teljesen megsemmisítettek évtizede formálódó, összeszokott gyógyító közösségeket. Ez pedig tovább növelte a beteg emberek tízezreinek a kiszolgáltatottságát, ami az „egészségvagyon” pusztulásában bizonyosan megjelenik.

A halálozások száma emelkedett is tavaly, és valószínűleg az idén sem változik a trend, bár a következmények inkább hosszabb távon jelentkeznek – véli Bogár.

Kit érdekelnek a megmentett életek ezrei?

A liberális „reformerek” fő hivatkozási alapja folyamatosan az, hogy az állami egészségügy „alacsony hatékonyságú ágazat”, és a privatizáció majd változtat ezen, mert „az állam a legrosszabb tulajdonos”. Állítják ezt anélkül – folytatja a professzor –, hogy valaha is kísérletet tettek volna arra, hogy pénzben kifejezzék a magyar egészségügy „hozadékát”: a megmentett életek ezreit és a százezrek számára visszaadott egészség „piaci értékét”. Amíg ezzel nem vagyunk tisztában – magyarázta –, addig a „hatékonyság értelmezhetetlen”, hiszen az éppen a ráfordítások és hozadékok hányadosaként jelenik meg. Az elemzések azt a feltételezést támasztják alá, hogy a ráfordításokhoz képest a magyar egészségügy lényegesen több „hozzáadott értéket” hoz létre, mint a magyar gazdaságban tevékenykedő globális termelő vállalatok.

Bogár leszögezte: az a tény, hogy a társadalom többsége számára most már evidencia, hogy a „reform” mögött nyers, globális profitérdekek húzódnak meg, és hogy cinikus hazugságok tömegével próbálták a kedvező távlatok reményét fenntartani, olyan társadalom-lélektani, társadalomkoordinációs zavarokat válthat ki, ami egészen bizonyosan megnehezíti majd azoknak a kormányoknak a dolgát, amelyek a következő évtized folyamán megkísérlik majd a magyar egészségügynek a lepusztulási lejtőről való visszafordítását.